mindig azzal tréfálkoztál, hogy az ég a vihar révén üríti ki orrüregeit. nem a legbájosabb hasonlat, de amikor ma reggel kiléptem a házból és belélegeztem a ropogós, felfrissült levegőt, nagyon is helytállónak éreztem.
nickey; 17év; veszprém. tornacsuka; csőnadrás; vörös; nagy szem; karkötők; fekete; piros; citromsárga; narancs; neon zöld; cica; hörcsög; nokia; grimasz; fintor; trágárszavak; őszinte; ragaszkodó; vicces; gonosz; nyafogós(?); bamba; álmodozó; család; barátok; dubstep; rock; pop; robotrock; nikcsi; virág; anna; séta; filmek; dráma; rajz... ez mind én vagyok, vagy mégsem? még keresem önmagam, ahogy mindenki más. tudjátok, úgy vélem - és mindezt nem önzőségből, nagyzolásból gondolom - de más vagyok talán, mint a többi velem egykorú. nem külsőleg, talán még ízlésileg sem. de mindenki ezt mondja, nem de? ócska szöveg. elavult.
fú, lehet hogy a korral jár az elcseszett ízlés? és ez most egy költői kérdés volt. nem tudtam elképzelni, hogy a körülöttem lévő egyedek, hogy tudnak tömegzenéket hallgatni, igen gondolok itt rihannára, akit eleinte még elviseltem, david guetta, justin bieber, mert ő ne maradjon már ki a felsorolásból. egyszerűen elviselhetetlen volt hallani, mikor bementem egy bevásárló központba. most meg? múltkor elkezdtem dúdolni a we found love című rihanna slágert, ami egyébként marha idegesítő a the only girl-el együtt. david guetta titanium-ja kimondottan tetszik. elcsesződtem! úristen! de amúgy tényleg. nightwisht hébe-hóba hallgatok már csak, ahhoz olyan nosztalgikus hangulatban kell lennem. azt hiszem növöm ki azt, hogy egy bizonyos stílus behatároljon, de nem akarok tömegnyomor lenni, kérlek! nyugalom, attól hogy justin fiú a felsoroltak közt van, őt nem hallgatok. egyáltalán. régen poénból egy-két 'baby baby ú-t' elnyivákoltam és szevasz tavasz! amúgy... tök értelmetlen zenéket hallgatok mostanában. olyat ami öli az agysejtet. nem, kivételesen nem guetta urat és társait akarom bántani. akiket hallgatok, őket szeretem: skrillex és hadouken. meghallom és úgy érzem kicsattanok, mint valami energia bomba! hadoukent lassan jobban szeretem, mint sonny bácsit. folyton a fejemben mászkálnak a dalok szövegei - skrillexnél ez nem nehéz, nincs is szöveg a visításokat kivéve. undorító. hova veszett bennem az értelem? semmi evanescence, semmi within temptation. eltűntnek nyílvánítva. undorító. de valahogy nem érzem azt a bizsergést, amit érzek, mikor zenét hallgatok. csak tovább lapozok rajtuk. evanescence-vel az a gond, hogy mostmár ugyan olyan zenéket adnak ki, mint mindig. semmi újítás. ugyanaz a hangzás, szinte a szöveg is összefolyik. nightwish-t, mióta tarja elment nem érdemes hallgatni. nyá. értelmes bejegyzés volt, ezért be is nyomtam egy értelmes zenét a blog kezdeténél. pacsi*
igen, igen vétkeztem! ismét töröltem a bejegyzéseimet, szerintem lassan ez lesz a boldogságom. oka: nem tudom. egyszerűen mikor visszaolvasom az írásaimat, elgondolkodok, hogy 'ezt most tényleg olyan fontos volt leírni?' vagy egyszerűen csak 'kit érdekel, hogy épp mit ettem?'. szóval nem! nem fogok ilyen semmitmondó bejegyzéseket írni, megkötöm a két kezem, hogyha ilyesmit merészelek. levágom a nyelvemet és kidobom az ablakon, majd a szomszéd néni fellapátolja. lényegtelen. szóval arra gondoltam, olykor-olykor leírom, hogy éppen élek-e vagy sem, illetve az aktuális életfelfogásomat. véleményt kreálok emberekről, a barátaimról (ez persze pozitív irányzatba megy, épp leírom mennyire imádom őket és odavagyok értük), az aktuális 'tuc-tuc' kedvenc zenémről és a többi. pont ma beszélgettünk virággal és noémivel a napló dolgot, és eszembe jutott: ó, igen! nekem is van valahol a szekrényem mélyén, csupán háromszor álltam neki, és csak negyven oldal van kitépve belőle. pedig milyen idilli, mikor visszaolvasod az akkori szerelmedről szóló marhaságokat, az akkori dühödet, életfelfogásodat. számomra tök nevetséges volt, ezért mindig kitéptem, felgyújtottam, csináltam belőle maskarát. na jó, nem egészen, de hasonló műveletet folytattam. egy csomó papíremlékem odaveszett, de rájöttem, hogy ha nagyon erősen koncentrálok, az agyam elkezd dolgozni, és bármit feltudok idézni... kivéve a tegnapi ebédemet. mert az nem volt. de én úgy vagyok vele, hogy valóban a nagyon szép emlékeket jó megőrizni papíron is, de mi a helyzet a fájdalmas múlttal? azt is örömmel olvasod vissza? kétlem. szóval, ja... ezentúl a nagyon bearanyozott napjaimat talán leírom, hogy mégis csak becsússzon egy-két személyes napom, de nem ragadtatom el magam. amúgy... van nekem olyanom, hogy emlékkönyv. abban minden megvan. igaz, hogy a srácok írták, de szerintem ők jobban felelevenítenek dolgokat, mint én. az nekem tökéletes. konkrétan elpofáztam a félnapot a napló írással, pedig a mai témám az elcseszett ízlésem lett volna. :D na, de majd máskor. lehet hogy kb. 2 óra múlva... aztán lehet elvész és sosem tudjátok meg a rejtett titkaimat. pacsi*